Rólunk

Candy: sikertörténet az első mosógéptől a Wi-Fi kapcsolatú készülékekig.

 

A Candy gyártotta az első olasz mosógépet 1945-ben, az ötvenes évek végén pedig feltalálta a modern, elöltöltős mosógépet, amely Olaszországban a mosás szinonimájává vált.

 

A Candy ma már nemzetközi márka, nagyméretű, szabadon álló és beépített készülékek széles választékát kínálja, amelyek a legfejlettebb technológiákat foglalják magukba, funkcionális kialakításúak, olasz dizájn szerint készültek és kiváló teljesítményűek. Küldetésünk az évek során nem változott: szeretnénk megfelelni a fogyasztók igényeinek innovatív, ugyanakkor könnyen használható és kedvező árfekvésű termékekkel.

TÖRTÉNET

Candy Matic

1945/1955

Az Eden Fumagalli Szerelőműhely 1945-ben készítette el a Model 50 jelzésű első olasz mosógépet: a gépet az 1946-os Milánói Vásáron mutatták be a nagyközönségnek. Ugyanebben az évben Nat King Cole dalában szereplő kórustól indíttatva a vállalatot Candy-re keresztelték át.

Az első mosogatógép szabadalmaztatása után a Candy piacra dobta a 3 kg ruhaadag befogadására képes, fűtőelemmel és ürítő szivattyúval ellátott Model 45 típusú mosógépet. A vállalat 1954-ben hozta kereskedelmi forgalomba a Candy Matic mosógépet a „...nagyon köszönjük, ez Candy“ szlogennel.

Candy Bi-matic

1955/1965

A Candy 1955-ben nyitotta meg első külföldi leányvállalatát Franciaországban, amit 1958-ban Németország követett. 1957-ben indítottuk útjára a Bi-Matic-ot, az első félautomata mosógépet, amely öblítést és centrifugálást is végzett; egy évvel később jelent meg az Automatic Candy, az első teljesen automatikus mosógép.

1959 és 1961 között épült fel az új üzem Brugherióban (MB). A korszerű mosógépeket ovális káddal alakítottuk ki, és fél adag mosására is alkalmasak voltak, mint például az 1963-ban bemutatott Superautomatic 5 készülék.

Candy Stipomatic

1965/1975

Az első Candy mosogatógép története 1966-ra nyúlik vissza: a Stipomatic nevet kapta, és 3 külön rekesze volt a differenciált mosogatás elvégzéséhez. 1968-ban a Superautomatic 98 volt az első olyan mosógép, amely biológiai áztatással hajtott végre 6 mosóprogramot. 1970-1971-ben a Kelvinator felvásárlásával kezdődött az első konyhák és hűtőszekrények gyártása.

Az új Candy-termékeket híres tervezők jegyezték, és olyan díjakat nyertek el, mint a Golden Compass, amit 1970-ben a Joe Colombo által tervezett CANDYzionatore C23 nyert el.

Lavabiancheria Tempovariant

1975/1985

Az állandóan jelenlévő termékek esetében a takarékosság és a környezeti hatás fontos kérdéssé vált a Candy számára. 1977-ben indítottuk el takarékossági kampányunkat: „A Candy segít Önnek, hogy ne pazaroljon sem a világítással, sem a nyersanyaggal, sem a mosószerrel". A hűtőszekrények esetében ekkor alkalmaztuk az új fagymentes technológiát, amely megakadályozza a zúzmaraképződést. Az új mosógépek tartósabbá váltak a rozsdamentes acélból készült doboknak köszönhetően.

A Candy 1981-ben hozta kereskedelmi forgalomba a háromrekeszes T3-as fagyasztógépet, amelyen 3 különböző hőmérsékletet lehetett beállítani.

Combichef

1985/1995

A negyvenedik évforduló alkalmából 1985-ben vásárolta fel a Candy a két nagy olasz márkát, a Zerowatt-ot és a Gasfire-t. Ezekben az években a Candy világszerte nyitott üzemeket, és további olyan nagy vállalatokat vásárolt fel, mint a Rosiéres (sütéshez, főzéshez használatos vezető termékek), a Mays-Otsein (felültöltős mosógépek) és az Iberna (hűtőszekrények): így született meg az innovatív Combichef, a hagyományos és a mikrohullámú sütést kombináló sütő.

Ebben az időszakban nagyon sikeresek voltak a helytakarékos készülékek, például a Slimmy és a Holiday mosógépek.

 

Lavastoviglie Candy Futura

1995/2005

A Candy 1995-ben lett ötven éves, és az évfordulót a Hoover European Appliances felvásárlásával ünnepelte, amely a padlóápolási termékek vezető európai vállalata volt. Az új évezredben a Candy megváltoztatta logóját és tovább növekedett: 2002-ben 111 országba exportálta termékeit.

Ugyanebben az évben született meg a „Candy can do“ szlogen, amely ma is használatban van.

2004-ben a Candy rekordot ért el a mosogatógépek terén: a Candy Futura 15 adag elmosogatására képes. Ugyanebben az évben érkezett meg a Candy Kínába, és nyitotta meg irodáját Sanghajban.

Lavabiancheria GrandÓ Candy

2005/2010

A Candy 2005-ben ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, és felvásárolta a vezető orosz mosógépgyártó vállalatot, a Vyatkát. 2006 márciusában indult útjára a GrandÓ mosógép, amelynek az ablaka a legnagyobb a piacon; a Candy júniusban vásárolta fel Kína vezető márkáját, a Jinlinget, a rákövetkező évben pedig a tűzhelyek gyártására szakosodott török SUSLER csatlakozott a Csoporthoz.

2009-ben mutattuk be az indukciós főzőlapokat, és megkezdte hódítását a Duo is: a Candy szabványos méretekben társította egymáshoz a mosogatógépet és a multifunkcionális elektronikus sütőt. 2010-hez kötődik a szárítógép forradalma: az EasyCase tartály az ablak mögött gyűjti össze a lecsapódott vizet.

Forno microonde Candy Ego

2011/2013

A Candy 2011-ben mutatta be a Mix Power System technológiával kialakított GrandÓ Evo készüléket, amely úgy mos 20°C-on, mintha 40°C-on mosna. A konyhában a kettős sütőterű Prodige sütő jelent meg, amelyben két ventilátor teszi lehetővé az egyidejűleg különböző hőmérsékleten történő sütést.

2012-ben új mosógépgyárat adtak át Kínában. A Candy bemutatta a Gentle Touch Opening fékező rendszerrel ellátott Evo Plaisir felültöltős mosógépet. Forradalom a konyhában: A Krio Vital Evo hűtőszekrények az élelmiszerek frissességének jobb megőrzését teszik lehetővé a No Frost Bio technológiának és az Air Control rendszernek köszönhetően; az indukciós tűzhelylap FLEXI tűzhelylappá alakult át, amely modulrendszerű főzőzónákkal rendelkezik; a sütők a piacon elérhető legnagyobb, 78 literes sütőtérrel vannak ellátva.

A Maxi Plates megoldásnak köszönhetően a Candy 2013-ban egészítette ki az EvoSpace mosogatógépet 8 nagyméretű edény befogadására. Ebben az évben születtek meg az EGO mikrohullámú sütők: erős egyéniségük, 5 színük és klasszikus vonalvezetésük miatt váltak különlegessé.

Candy Simpli-Fi

2014/2015

2014-ben a GrandÓVita mosógép rekordot ért el a leghatékonyabb gyors mosás terén a Mix Power System + rendszernek köszönhetően: tökéletes mosás érhető el 59 perc alatt; egyedi és letisztult formájú sütők és Elite tűzhelylapok láttak napvilágot; az EvoSpace mosogatógép 16 adag befogadására képes, és rekordot ért el a kapacitás és a rugalmasság tekintetében; az Alisè mosó-szárítógép 8 kg ruhát mos ki és 5 kg ruhát szárít meg mindössze 45 cm-es méretben. A hűtőszekrények a 2 méteres magasságot elérve Maxi méretűek lettek.

2014-ben született meg a simply-Fi, a Wi-Fi rendszeren keresztül csatlakoztatott készülékek első teljes családja. A Candy 2015-ben ünnepli fennállásának és az első olasz mosógép legyártásának 70. évfordulóját, és sok újdonsággal készül az eseményre.

Kutatás és innováció

A Candy Csoport folyamatos fejlesztést és technológia-átadást végez az életminőség javítását célzó, könnyen használható rendszerek területén. Az innováció, a kutatás és a fejlesztés központja az olaszországi Brugherióban (MB) található.

A mai digitális világban a Candy megnyitotta kapuit az újfajta életmódot képviselő készülékek előtt, amelyek közvetlen, egyszerű és intuitív módon használhatók és kezelhetők. A Csoport által végzett kutatás és fejlesztés révén jött létre a Candy simply-Fi, a Wi-Fi rendszeren keresztül csatlakoztatott készülékek első teljes családja, amely a távolból képes a felhasználókkal kommunikálni, így könnyítve meg életüket.

Minőség és környezetvédelem

A Candy Csoport újrahasznosítható anyagokat használ a termékek és a csomagolóeszközök tekintetében egyaránt, és aktív szerepet vállalt az elektromos és az elektronikus berendezések hulladék-elhelyezéséről szóló irányelv (WEEE) kialakításában.

Az új technológiák használatának köszönhetően a Csoportnak két fontos dolgot sikerült elérnie: az ügyfél-elégedettséget és a környezetvédelmet. A gyártási eljárásokat a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentését szem előtt tartva terveztük meg különböző országok előírásainak betartásával, és csökkenteni kívántuk a háztartási készülékek használatával összefüggő energiafogyasztást is.

 

 

A Fumagalli család teljes magántőkéjével működő Csoport az európai vezető vállalatok között van a nagy háztartási gépek területén, amelyek a következők: mosógépek, mosogatógépek, mosó-szárítógépek, szárítógépek, hűtőszekrények, fagyasztógépek, tűzhelyek és sütők, beépített és szabadon álló változatban, kiemelkedő ökológiai és teljesítmény-értékekkel.

A Csoport alapelve az ügyfelek megelégedettségének elérése: Európában több mint 2000 szervizközpont elégíti ki igényeiket. A Candy Csoport a nemzetközi Candy és Hoover márkával, valamint a következő nemzeti márkákkal végzi tevékenységét: Hibernate, Jinling, Hoover-Otsein, Rosières, Süsler, Vyatka, Zerowatt, Gasfire és Baumatic.

 

CANDY HOOVER HUNGARY Kft. 
Szekszárdi utca 16-18, Budapest 1138
Tel:+36 1 798-4932; fax:+ 36 1 798-4926
P. IVA HU 12819489-2-41